It is a pleasure for me that your interest has drifted toward this novella. Perhaps it was not by chance, and perhaps it was not even intentional. Among other things, this novelette discusses determinism, but it actually came into being through a realization: how much the wonders of the quantum world rhyme with ancient spiritual teachings and the experience of Oneness.
The cold world of science often feels distant from us, as it describes our Universe in a language of formulas, data, and complex terminology to which our inner sensitivity hardly responds. Spirituality, on the other hand, is countless times a transcendent, abstract phenomenon, intangible to logic. This novelette is an attempt to bring the two into a single rhythm, set to a philosophically orchestrated melody. If you enjoy searching for the meanings behind things, then this novelette is for you. Furthermore, my goal was to portray the inner struggles and the calvary of the Ego, with all its flaws and its significance.
I invite you, dear reader, into a world where I ask you to set aside the limitations of the mind and the heart, as well as conventions, and to look at this story as a possible version of reality where anything can happen.
This is not a textbook, nor is it a dogma; it is a bridge built between two worlds, from the shores of science and spirituality. Step onto this bridge with me and enjoy the view.
Wishing you a joyful reading experience,
Erika
Temptation in the Wilderness
Science is the grammar of the Totality, and spirituality is its poetry.
Öröm számomra, hogy érdeklődésed ehhez a novellához sodródott. Talán nem véletlen, és talán nem is volt szándékos. Többek között a determinizmust is taglalja ez a novella, de valójában egy olyan felismerés hatására jött létre, hogy a kvantumvilág érdekességei mennyire rímelnek az ősi spirituális tanításokra, az egység élményre.
A tudomány rideg világa sokszor távol áll tőlünk, mert képletek, adatok, és bonyolult kifejezések nyelvezetével írja le az Univerzumunkat, melyekre belső érzékenységünk aligha reagál. A spiritualitás pedig számtalanszor transzcendens, elvont jelenség, és megfoghatatlan a logika számára. Ez a novella, egy kísérlet arra, hogy a kettőt egy ritmusba hozza, egy filozófiai hangszerelésű dallamra. Ha kedveled a dolgok mögötti jelentések keresését, akkor ez a novella neked való. A célom volt továbbá az Ego belső küzdelmeinek, kálváriájának megmutatása is, minden hibájával és lényegességével együtt.
Meghívom a tisztelt olvasót egy olyan világba, ahol arra kérem, hogy tegye félre az elme, és a szív korlátait, a konvenciókat, és nézzen rá úgy, erre a történetre, mint a valóság egy lehetséges verziójára, ahol bármi előfordulhat.
Ez nem egy tankönyv, és nem is dogma, hanem egy felépített híd két világ között, a tudomány és a spiritualitás partjairól. Gyere fel velem erre a hídra, és élvezd a kilátást. Örömteli olvasást kívánok!
Kísértés a pusztában
A tudomány a Mindenség nyelvtana, a spiritualitás pedig a költészete.
Sátán egy napon felkelt különleges és pazar kincseiből épített trónjáról, és kisétált birodalmának peremvidékére, hogy szokásához híven ellenőrizze, nem kószált-e el bármi arrafelé a tudta nélkül. A peremvidék amolyan senki földje volt, afféle pusztaság…a tudatalatti sztyeppéje, hová Sátán uralmának fennhatóságából, időről-időre elkóborolt néhány szkeptikus kételkedő, kik hasznavehetetlenségük üldözöttsége okán bujdostak el ebben az övezetben. Ezért Sátán fokozottabban ellenőrizte ezt a területet, mert jól tudta, az ezen a periférián mozgók, kiszámíthatatlanok. A vidék kietlenségétől különösen irtózott, mert a csend, és az ingerszegény környezet sokszor megbetegítette. Az itteni talaj túlságosan felpuhult volt számára, aminek mélyén milliónyi elfojtott szándék és elfeledett gondolat, érzelem pihent, mint láthatatlan magok, melyek csak a figyelem első sugarára vártak, hogy feltörjenek és átrendezzék az ő gondosan felépített birodalmát. Így minden ilyen séta után, különösen kimerült, és feszélyezetté vált, ezért általában forró, tüzes fürdőt vett szenvedélyeiben, hogy elterelje gondolatait.
Ezen a napon, amikor épp a legfáradtabban ballagott, kémlelve a pusztaságot, egy gömbvillámhoz hasonló fényjelenség megállította. A fényből Jézus alakja bontakozott ki, Sátán torz arcát bevilágítva, aki méltatlankodó hunyorgással szótlanul fogadta.
- Üdvözöllek Sátán! -szólt Jézus – Látom még mindig megrögzötten ellenőrzöd, és kontrollálod mindazt mit magadhoz vettél.
- Hello Jézus - válaszolt Sátán zsémbes és fanyar modorban… Örülök, hogy felismerted és elismered a rendezettségemet. Én nem tékozlom el hiába a megteremtett javakat, mint egyesek teszik. Ezt próbálom már régóta megértetni mindenkivel. Míg te alábecsülöd, és elutasítod a földi gazdagságot, addig vannak, akik ezt igazán értékelik.
- Mikor akarsz végre szabad lenni Sátán? Emlékszel, amikor arra kértél, hogy változtassam a köveket kenyérré? Akkor volt éhségem, a legkritikusabb pontján. S te pont akkor jöttél, az emberi életösztönömet sarokba szorítva, önmagam egójaként. s próbáltál rávenni, hogy engedelmeskedjek a félelemnek. Nem változtattam meg a köveket, inkább megtartottam a tudatom szabadságát, és megváltoztattam helyette a helyzethez való viszonyomat. Az ige az anyag feletti teremtő erő, egy olyan forrás, amiről te nem tudsz Sátán. Te azt hiszed, a teremtés a materializálódásban ér véget. De minden a tudatban dől el. Ezért is jöttem, hogy elmondjam, illúzióid miként választanak el az Univerzum végtelen lehetőségeitől, és hogy felkínáljam neked a szabadságot és a megváltást.
Sátán gyanakodva hallgatta Jézust, s nem tudta eldönteni, mire vélje közeledését, hiszen eddig még soha nem kereste fel semmiféle csevegés gyanánt, főleg nem a megváltást kínálni neki. Megrökönyödött, és elborzadt volt, de közben a röhögés is fojtogatta belülről. Így csak annyit tudott tenni, hogy karba tette kezeit, végig mérte Jézust tetőtől talpig, majd gúnyos szarkazmussal azt mondta:
- Szabadságot? Miféle szabadságot? Te beszélsz szabadságról, aki mindig törvényekre hivatkozik nekem?
- Az én törvényeim nem egy uralkodó törvényei, hanem egy univerzális és következetes rendszer determinizmusa, a szabad akarat által. Hallottál már a kvantum szuperpozícióról?
- Oh, kímélj meg. Már megint egy bibliai felolvasást fogsz tartani? Ez valami új dekrétum, vagy példabeszéd? Egy frissített béklyó?
- Nos, nem igazán…Azért akarok beszélni róla, hogy megismertetésével tudatos döntést hozhass, az ajánlatommal kapcsolatban. A szuperpozíció a Mindenható, az Univerzum képlékeny szövete, a tiszta lehetőség állapota, ahol még semmi sem dőlt el. Ha megérted mit jelent, akkor lehetséges, hogy magadra is, és minden másra is, új szemszögből fogsz tekinteni.
Sátán felettébb kíváncsi lett. Remek lehetőségnek találta, hogy Jézus kifecsegje neki az Úr titkait. Arra gondolt együttműködik vele, és meghallgatja, hogy aztán egy remek tervet szőhessen a kapott tudásból, a Teremtő birodalmának megdöntésére. De nem akarta felfedni terveit Jézus elött, így az egykedvűség látszatát színlelve, azt mondta:
- Hát lássuk… Legyünk túl rajta. De ne várd, hogy jegyzeteljek is…
Jézus szája szélén visszafogott halvány mosoly rejtőzött, de Sátán ezt már nem vette észre, mert ő belső gőgjétől eltelve, elkezdett Jézus körül körbe sétálni, komótosan, karba tett kézzel, várva Jézus szavait, mint egy kíváncsi, gyanakodó nyomozó.
- A szuperpozíció azt jelenti, hogy egy rendszer minden lehetséges állapotban egyszerre létezik, amíg meg nem figyeljük. Vagyis minden lehetőség egyszerre van jelen ugyanabban a pillanatban, és csak akkor válik meghatározott valósággá, ha egy másik megfigyelő rendszerrel kölcsönhatásba lép, sajátos, egyéni tapasztalataik szűrőjén keresztül, legyen az tudatos lény, élőlény, egy másik részecske, vagy energiamező. Ez a figyelem vagy interakció, ebben az állandó kölcsönhatásban információcserét eredményez ezek között a megfigyelő rendszerek között, és ez kényszeríti ki a lehetőségek közül egy konkrét állapot megjelenését.
Így tehát a részecskék, energiamezők nem csak az egyik vagy a másik állapotban vannak, hanem egyszerre mindegyikben, meghatározott valószínűségű amplitúdóval, ami azt jelenti, hogy mindegyik hordoz amolyan statisztikai adatot arról, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy az anyagi világban megjelenik-e.
Olyan ez, mint egy megpörgetett érme: amíg forog, nem "fej" és nem is "írás", hanem a két állapot egyfajta keveréke, szuperpozíciója. Csak akkor válik az egyiké, ha megállítod, vagyis kölcsönhatásba lépsz vele.
- Megfigyelés?? – kapta fel fejét Sátán, és abbahagyta Jézus körüli járkálását. - Ez már most nagyon nem tetszik nekem… - dobbantott egyet a lábával, majd folytatta –
Engem is megfigyelnek? És még statisztikát is vezetnek arról, hogy én mit hogyan figyelek meg és engem hogyan figyelnek??? Isten egy egész kémhálózatot szabadított rám? Ez elég orwelli…
- Igen Sátán. Eddig is megfigyelt voltál és az is leszel, ahogy te is megfigyelsz mindent tudatosan és tudattalanul. A megfigyelés nem a szemed nézése, hanem az Információ érintkezése a Lehetőséggel. Valójában egy adatátvitel.
Minden alkalommal, amikor két vagy több dolog hat egymásra, a mérés, megfigyelés, kérdések sora. Találkozásaikkor, kérdéseket intéznek egymáshoz: Hol vagy? Mekkora vagy? Milyen vagy? – és a válasz maga, a rögzített valóság. Legyen az bármilyen részecske, molekula, atom, sejt, vagy ezek összességének kollektív figyelme: rögzítik egymás állapotát, és kilépnek a szuperpozícióból. Az anyag nem más, mint egymást folyamatosan mérő részecskék sűrű hálózata.
A tudat egy vevőegység, melyen egy kettős szűrőn keresztül méri le a vele kölcsönhatásba kerülőket. Ez az énkép és a világkép, amelyek eldöntik, mely hullámokat, lehetőségeket engedjenek rögzülni a valóságban. Az énkép egy befelé, önmagára irányuló tapasztalat, a világkép a környezetről alkotott tapasztalat. Az érzelem az üzemanyag: az az erő, vágy, szándék, intenzitás, amely a mérést végrehajtja, és vonzza a hasonló rezgéseket. A képzelet pedig egy bátor kísérlet, egy olyan tudati funkció, ami képes eljutni a szuperpozíció olyan részébe, ahol még más nem járt. Minden feltételezéssel egy valóságot lehet kiválasztani a végtelenből.
A logika ebben az egész körforgásban a tapasztalatok leíró függvénye: ő az, aki a múltból kinyert adatokkal, tapasztalatokkal folyamatosan csiszolja a szűrőidet, a folyamat végén pedig mint egy könyvelő, elmeséli a történetet: Azért történt ez, mert... – és ezzel bezárja a kört.
Tehát nem kell látnod valamit ahhoz, hogy megteremtsd. Elég, ha érzed, gondolod vagy feltételezed: a szuperpozíció szövete már válaszol a belső rezgésedre, és elkezd anyaggá sűrűsödni a szűrőd által.
Sátán, te két torz szűrőn keresztül próbálod megérteni a Mindenséget. Az énképed azt mondja, egyedül vagy, a világképed pedig azt, hogy az élet rövid, a világ pedig egy kizsákmányolható erőforrás. Emiatt a te megfigyeléseid mindig csak hiányt és küzdelmet mutatnak. De ha csak egy pillanatra is megnyitnád ezeket a szűrőket, felismernéd, hogy több út is van, mint amin jársz körbe-körbe.
- Szóval ez a rendszer, a te titkos varázspálcád? - érdeklődött Sátán ravaszul, kezét dörzsölgetve, bármit is mondott Jézus … úgy érezte, hogy egy csodafegyverre bukkant. Egyre izgatottabb és diadalittasabb lett, és alig várta, hogy még többet megtudjon erről az egészről, mert úgy vélte most mindent megkaphat majd.
- Titkos varázspálca? Nem nevezném annak... De nem csak az enyém. Mindenkié. A tiéd is. Viszont… nem kizárólag vágyakat teljesít, mint gondolod. Sátán, ha te azt hiszed, hogy a szuperpozíció valamiféle játékszer, amivel azt teremtesz, amit megkívánsz, akkor tévedsz. Az ego, az ösztön foglya. Te ezt képviseled Sátán. A te megfigyelésed nem szabad választás, hanem csak reakció. Nálad az éhség, csak a kenyeret látja. A félelem, csak a fegyvert, s a veszteség, a túlzó birtoklást. De a veszteség valójában csak a forma változása. Én is érzem a fájdalmat, én is látom a pusztulást, de az én szűrőm nem a félelem. A szuperpozíció végtelen lehetőségeiből te csak azt a szűk sávot vagy képes érzékelni, ami a biológiai vagy pszichológiai túlélést szolgálja. Én a veszteség mögött is látom a szuperpozíciót, ami tudom, hogy újra rendeződik. Te viszont belekapaszkodsz a romokba, és azt nevezed valóságnak. Te a saját limitáltságodat vetíted ki az Univerzumra, és aztán kikiáltod törvénynek.
Sátán ezt hallva haragra gerjedt:
- Akkor meg mire jó ez az egész? Ide jössz házalni, hogy eladd nekem ezt a szuperizét, mindenféle marketing szövegbe bújtatva, megváltást ígérgetve nekem? Mégis mit vársz érte? 20 miatyánkot vagy mit? Talán még egy Tv shop-os bemutatót is tartasz majd? Aztán hipp-hopp felvagdalod nekem itt a különböző valóságokat, laza könnyedséggel egy tálban kínálva? Úgy szövegelsz mintha fizetnének érte. Hol a csapda Jézus?
- Tudom, hogy nem bízol bennem Sátán. Nincs nálam se tál, se kés, és nem kérek tőled miatyánkokat sem. Te azt kérdezed, mire jó ez az egész? Ez olyan, mintha a hal kérdezné, mire jó az óceán, miközben épp benne úszik. Nem eladni akarom neked a valóságot, hanem felébreszteni téged benne. A csapda nem az én szavaimban van, hanem a te fejedben: azt hiszed, mindenért fizetni kell, mert el sem tudod képzelni, hogy valami egyszerűen csak... Van.
Sátán továbbra sem tudott megnyugodni. Hirtelen közelebb lépett Jézushoz és rusnya, csúf arcát Jézus arcához szegezte, s vicsorogva, számonkérőn azt mondta:
- Te akarsz felébreszteni engem? Épp most árultad el, hogy a te szuperizéd nem teljesít sem igényeket, sem óhajokat…akkor meg miért tartottad fontosnak elmondani mindezt…??? Azt hiszed, hogy attól még, hogy ezt az Isteni szövetet, mint mézes madzagot elhúzod az emberek orra elött, majd mint a legyek mindannyian belerepülnek, és a te mézédes hitedben fognak várakozni és fuldokolni, hogy talán megkapják, amit szeretnének?
Jézus gyengéden eltolta magától Sátánt, és kezeit vállára helyezte:
Azt nem állítottam, hogy nem valósulhatnak meg vágyak vagy elképzelések abból, ami a szuperpozícióba kerül. De a szuperpozíció nem egyetlen lény tulajdona. Nem te vagy az egyetlen megfigyelő. A szuperpozíció megfigyelők hálózata, de hívhatjuk a Kollektív Tudatnak is. A mindenség részecskéi össze vannak fonódva: egyetlen láthatatlan hálóvá, ahol minden mindennel összefügg. Az összefonódott részecskék állapota között távolságtól független, azonnali kapcsolat van. Nincs titkos információ. Ha az egyik részecskét megfigyelik, a másik tud róla. Amit te 'anyagnak' hívsz, az nem más, mint ezen összefonódott részek kollektív megfigyelése. A részecskék nemcsak "össze vannak fonódva", hanem állandó párbeszédben, mérésben is állnak egymással. Egymást rögzítik, egymást tartják a létezésben. Ez az Univerzum egyfajta szeretet váza és ez az állandó élő vibráló kapcsolódás tartja fenn a stabil szerkezetét. Ez igazolja, hogy ami szeretve van, vagyis figyelmet kap, az létezik. A közös, kölcsönös figyelem, egy közös konszenzussá lesz, és ez az, ami fenntartja a valóságot.
Ahhoz, hogy valóban teremthess, nem uralkodnod kell az Univerzális szőttes felett, hanem meg kell tanulnod együtt szőni a többiekkel.
Sátán egyre inkább gondolkodóba esett.
- Szóval a kollektivitás elől nincs rejtekhely? Nincs privát szféra? Mindent lát a te Atyád?
- Nem látja, hanem Ő maga az. Nincs hová menekülni az Egység elől, mert te magad is abból állsz. A gépezetben nincsenek különálló alkatrészek, csak egy folyamatos, összefüggő áramlás.
- És ha én elvonulok a sötétbe, akkor is rajta vagyok a hálón? Nincs egy árnyékos sarok ebben az átkozott szuper-izében, ahol ne tudna rólam minden porszem?
Nincs árnyék, Sátán. Csak olyan hely van, ahol behunyod a szemed, és azt hazudod magadnak, hogy egyedül vagy. A szuperpozíciót, ha már ilyen kontextusban említetted, amúgy sem a sötétséghez hasonlítanám, hanem inkább egy tiszta fehér fényhez, amelyben minden szín (lehetőség) benne van, és a megfigyelés szűrőin bizonyos színeket enged át.
Sátán fel s alá járkálva széttárta kezeit értetlenkedve, s így szólt:
- Nézz körül, Jézus! Nem csak én látom így a világot. Mindenki éhes, mindenki fél, mindenki a túlélésért küzd, önző és többet akar. Ez a 'közös igazság'. Te hiába beszélsz szuperpozícióról, a kollektív akarat már rég kővé dermesztette a világot. A birodalmam szikla szilárd. Milliárdnyi elme támasztja alá ezt. Szerinted a képzelet többet ér, mint egy falat kenyér az éhező gyomornak? A te szuperpozíciód nem lakat jól senkit. Az én világomban a kenyér az kenyér, a hatalom pedig az, ha enni adsz a hűségeseknek.
- Ez a te "közös valóságod" csak egy kölcsönös hipnózis, és a szuperpozíció végtelenje bármikor képes áttörni rajta, ha valaki nem fogadja el ezeket a közös szűrőket. A kollektív valóság akár egy közös megegyezés is lehet a sötétségben. De ha én a szuperpozícióból a fényt hívom le, a jelenlétem megváltoztatja a megfigyelési mezőt. Ha egyetlen tudat képes elég tiszta, magasabb frekvenciájú, megfigyelést bevinni a rendszerbe, mint a szeretet az képes elkezdeni feloldani a kollektív rögzültséget. Az én valóságom nem elszigetelt – az én szabadságom lehetőséget ad másoknak is, hogy lecseréljék a szűrőiket. Egyetlen éber tudat képes egy egész alvó világ álmát megváltoztatni. A te világodban a kenyér csak a félelem elnyomása. Amikor a pusztában voltam, te nem ételt kínáltál, hanem függőséget. Azt akartad, hogy változtassam a köveket kenyérré, a tudatomat rendeljem alá a testnek.
Sátán, te az ego megtestesítője vagy. Az ego nem ismeri az univerzum mindenható szuperpozíciójának végtelen lehetőségét ezért retteg, a saját maga felszámolásától. Így mindenáron rá akarja venni a tudatot félrevezetéssel, téveszmékkel, önbecsapással, hogy miért szegje meg valaki egy tudatosan vállalt útját. A te szűrőd reaktív, ösztönökre adott válasz, birtokló, azt hiszi, hogy a megfigyelt dolog az övé, és ragaszkodó, nem hagyja, hogy a valóság visszaáramoljon a szuperpozícióba, a változásba.
Ha az, ösztönök fölé tudja helyezni valaki a tudatát, a legkritikusabb helyzetben, az azt jelenti, hogy képes egy magasabb rendű tudatossággal kapcsolódni. Ez pedig, új megfigyelésként egy olyan újabb helyzetet teremt, ami megtörhet egy mintát, egy determinisztikus sort. Az igazi erő az önuralom a tudat felett, egy olyan képesség, hogy bátor vagyok megtenni, amit előtte nem, vagy meg tudom tenni, de mégsem teszem, mert nem az a helyes út.
Sátán egyre türelmetlenebb lett. Tudni akarta lehet e bármilyen érdeke, az eddig hallottakból:
- Jézus, most már kénytelen leszel beszélni a te szupervilágodban lévő valószínűségekről és lehetőségekről. Ugyanis nem véletlenül fordulnak inkább felém az emberek. Rám lehet számítani. Mindent elkövetek a túlélésükért. Lehet kritizálni engem, de kiszámítható vagyok. Tényleg nem értelek. Elmagyarázod, hogy ebben az intelligens hálózatban minden összefügg, és kapcsolatban van, és a megfigyelés révén egyéni és kollektív valóságok jöhetnek létre belőlük. De azt nem mondod, hogy ezek a valóságok mennyire ideálisak, és kinek jók valójában…
Jézusnak tetszett, hogy Sátán kezdett ráérezni arra, hogy jó kérdéseket tegyen fel neki.
- Örülök az észrevételednek Sátán. A kérdésed érthető és jogos. Ahogy már említettem, a részecskék nem csak az egyik vagy a másik állapotban vannak, hanem egyszerre mindegyikben, és egy meghatározott valószínűségű amplitúdóval rendelkeznek. A szuperpozícióban lévő állapotok a lehetőségek. A valószínűségi amplitúdó pedig azt mondja meg, hogy az adott lehetőségnek mekkora a súlya vagy az esélye.
A valószínűségi amplitúdó nem a kész tény, hanem a lehetőség ígérete, az, ami kódolja ezeknek a lehetőségeknek a mértékét. Ez egy hullám, ami hordozza magában az összes kimenetel esélyét, de amint a figyelem rávetül, a hullám összeomlik, és a sok 'talán'-ból egyetlen 'van' lesz.
Képzeld el, hogy a részecskék külön-külön csak összevissza zajonganak. De amikor egymással összefonódnak, a kollektív összekapcsolódásban, anyaggá állnak össze, és elkezdenek együtt rezegni. Olyan ez, mint egy kórus: minden énekes külön egyén, részecske, de nem mindegyiknek egyformán erőteljes a hangja. Van, aminek nagy a hangja, nagy az amplitúdója, és van, ami halk. Vagyis vannak, amelyek jobban elnyomják mások rezgéseit, így az amplitúdók meghatározzák, melyik hang mennyire hangsúlyos. A valóság nem véletlen, hanem a „leghangosabb” lehetőségek rögzülése. De ettől még létrejön egy dal hiszen egyszerre, ugyanabban a ritmusban szólalnak meg. Ez az anyaggá válás, a közös energiamező megállapodása.
–Szóval ilyen flancos matematikus a te Istened…mindent alaposan kiszámol mi? Velem mégsem számolt amikor megteremtett. Az talán titok, hogy mi alapján kódolódnak a lehetőségek mértékei, mitől lesz változó a súlya? Ez valamiféle diszkrimináció? Miféle igazság az, ami kivételt tesz, vagy hátrányba helyez??
- A felismerésed abszolút logikus Sátán. De ez nem diszkrimináció. Az amplitúdók mértéke nem egy döntés. Ezek következetes kvalitások. Az amplitúdók nem véletlenszerűek. Ahogy a tömegnek is van mértékegysége, úgy az amplitúdó is egy leíró minőség egy állapottal kapcsolatban. Az amplitúdó mértéke több dolog hatásából áll össze: tapasztalatok, a múlt, emlékek, a karma, a tetteink következményei, a jellegzetességek, hajlam, beállítottság, a kollektív elvárások, a többi megfigyelő hatásai, érzelmi töltetek.
Ha egy részecske, vagy egy lélek ezerszer ugyanazt az utat járta be, a valószínűségi hullám „bejáratódik”. A múltbeli mérések emléke ott marad a mezőben.
A környezet, a többi megfigyelő folyamatosan „bombázza” az egyéni lehetőségeket. Ha mindenki azt hiszi, hogy a világ kegyetlen, akkor a kollektív tudat „kilapítja” azokat az amplitúdókat, amik a csodáról vagy a szabadságról szólnak.
Az amplitúdó nagyságához az érzelmi töltet is nagyban hozzájárul. Például a félelem egy nagyon sűrű, nehéz energia, ami hatalmas amplitúdót generál a negatív eseményeknek.
Sátán erre azonnal közbeszólt:
- Az emberi bűn és félelem már annyiszor megismétlődött, hogy a „gonosz” kimenetelek amplitúdója sokkal nagyobb, mint a szenteké.
- Ez így van. De a szentek tudata, képes a "kicsi amplitúdójú", azaz a statisztikailag valószínűtlen, de elvileg lehetséges kimenetelt választani.
A Csoda nem a fizikai törvények megszegése, hanem egy rendkívül alacsony valószínűségű esemény tudatos lehívása. Ez egy kvantumugrás. Azt hiszed, Sátán, hogy a világod falai kőből vannak és mozdíthatatlanok. De nézd meg az embert! Nemcsak félelem és bűn jellemzi. Nézd meg a képzeletét! Olyan lehetőségeket hívott életre a puszta gondolatával, amiknek a te statisztikáidban helyük sem volt soha. A felfedezéseik, technikai vívmányaik, a saját emberi fizikai és szellemi korlátjaiknak az állandó megdöntése, a fejlődésük mind a képzeletüknek, feltételezéseiknek köszönhetik. Az óceánok mélységeitől a galaxisok megismeréséig, a mikroszkópok, a szuperszonikus távcsöveiken át, mindenféle technikai vívmányaiktól kezdve egészen a mesterséges intelligenciáig…A fizika, kémia, biológiai felfedezéseik először mind feltételezések voltak. Minden egyes felfedezés még inkább inspirálta a képzeletüket, melyek már nemcsak a tudományukra hatott, hanem a művészetükre, kultúrájukra, gondolkodásmódjukra, társadalmi berendezkedéseikre, szabályaikra… Mindent át írt az, hogy mertek új lehetőséget választani. Az álmuk, ha akarják erősebb tud lenni a te börtönödnél. Te a múltat őrzöd, de a Tudat, a jövőt álmodja.
Te, mint Ego, a statisztika rabja vagy. Te a múltbeli tapasztalatok, amplitúdók alapján működsz, ezért számodra a jövő kiszámítható és sötét. Az Ego alapvetése, hogy mindenből kevés van: kevés az idő, kevés az energia, kevés a kenyér. Emiatt a szuperpozíciót mindig a "hiány" állapotára omlasztja össze. Te Sátán hamis méréseket végzel. A te belső hangod azt súgja: Mérd meg a valóságot az érzékszerveiddel, és látni fogod, hogy éhezel! Ezért mondtam ellent neked a pusztában. Emlékszel mit mondtam?: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”
- Persze hogy emlékszem. Erre az IGE-re sajnos elég sokszor hallottalak hivatkozni… Csak azt ne mond, hogy most is ezzel jössz elő!!! ... Ó neee…már látom az arckifejezéseden… Szóval, akkor mégiscsak van egy szuperkoordinátora ennek a majdnem bármit teljesítő Szuperizének? Sejthettem volna …Úgy érzem most jön az apróbetűs rész …Most fogok majd rájönni hol itt az átverés, és mi az, amit nem igazán szeretsz kiemelni és hangsúlyozni az igazságaid közt….
Jézus nem várt más választ Sátántól. Tudta, hogy hatalmas ellenállásba ütközik majd, ha beszél vele, főleg, ha az Igét hozza szóba.
- Ha titkaim lennének Sátán, nem jöttem volna ide hozzád. Az illúzióid alól akarlak felszabadítani. Azt akarom, hogy megismerd a folyamatokat, hogy felismerd benne Önmagad, hogy aztán az ajánlataimra adott válaszod már ne csak reakciók legyenek. Most nem fogok az Igére hivatkozni, csak elmondom mit jelent. Ne aggódj, nem fogsz tőle sisteregni, mint a szenteltvíztől.
- Ajánlom is Jézus… szóval … mit tartogatsz a számomra? Mi az, amit annyira tudnom kellene?
- Rendben Sátán. Akkor most elmondom neked, mit jelent az IGE, amire én számtalanszor hivatkoztam. Nem egy parancs, hanem egy olyan állapot amikor a szándék és a lehetőség egyszerre lélegzik. Ha a belső szándékod, a megfigyelésed, az univerzális lehetőséggel, Isten akaratával találkozik akkor a két hullám felerősíti egymást. Az Ige egy közös ritmus. A teremtő mozdulatot, az aktust reprezentálja.
Sátán ismét felbőszült.
- Biztos nekem ment el a józan eszem, hogy végig hallgattam ezt a sok töltelék szöveget, mint egy naiv ostoba fajankó…Azért végül csak előhozakodtál Isten akaratával… ahogy sejtettem… Én balga meg azt hittem valami értelmes vége lesz ennek az egésznek…
- Ne pánikolj Sátán. Elvesztetted az önkontrollod, és emiatt nem figyelsz elég jól. Az Isten akarata kifejezés téged mindig kihoz a sodrodból. De hidd el nincs miért. Kifejtem jobban. Az IGE nem csak Isten, az Univerzum akarata, hanem a tudat, a részecske szándéka is. A kettő közös együttműködése. A szabad akarat és az predesztináció együtt válik igazzá, bármilyen paradoxon is ez. Elmagyarázom és a végére minden, amit elmondtam összeáll majd.
Korábban beszéltem már neked a valószínűségi amplitúdóról, hogy a mértéke határozza meg mennyi esély van rá, hogy a fizikai valóságban megjelenjen egy lehetőség végeredményként. De ennek a valószínűségi amplitúdónak nemcsak mértéke van, hanem iránya is. Ez a fázis, ami az egyéni szándék és az univerzális lehetőség áramlásának időbeli egybeesése. Vagyis a részecskék, energiamezők kölcsönhatásainak időzítése. Ilyenkor a részecskék állapotai összeadódnak, és vagy felerősítik, vagy kioltják egymást.
Ha a belső szándékod, a megfigyelésed fázisban van az univerzum lehetőségével Isten akaratával, akkor a két hullám felerősíti egymást és az intenzitás hirtelen a maximumra ugrik.
Ám hiába óriási az amplitúdó, vagyis óriási a szándék és az energia, ha a fázis elcsúszott, rossz az időzítés, akkor a találkozáskor a hullámok kiolthatják egymást. Így a végeredmény nulla lesz.
Így az IGE, az az állapot amikor a te szándékod nem csak egy üres rezgés, hanem pontosan beleilleszkedik az Univerzum lüktetésébe, és a közös teremtés pillanatává válik. Olyan állapot, ahol a belső "Ige" a szándék és a külső "Ige" az univerzális törvény, elrendeltetés együtt rezeg, és egy ritmust alkotnak, hogy az anyagon áthaladva formálják azt. De ha a környezet megzavarja az egyik rendszert, a fázis véletlenszerűen megváltozik. Ha nincs meg a közös fázis az Univerzummal, a szándékod csak zaj. De ha koherensé válsz vele, a szavad teremtő erővé válik.
Így az Ige a belső szándék és az Isteni akarat egysége… egyfajta elhívás.
Sátán karba tett kézzel állt, hunyorogva bambán maga elé bámulva…
- Tegyük fel, hogy elhiszem. De… Ebben a te képletedben van valami, amit még mindig nem részleteztél … valami még mindig nem tiszta Jézus! Mi a franc akkor az Isteni akarat, vagy az Univerzum lehetősége ahogy még emlegetted????
- Sejtettem, hogy gyorsan a lényegre térsz.
- Ismersz. Még szép, hogy tudni akarom miféle, kiféle, az, akivel együtt kéne működnöm. Nem állok le akármivel megállapodásokat kötni.
- Isten akarata a Mindenség összes mérésének és szándékának az a pontja, ahol a legnagyobb az Egység. Az Isten akarata az összesített kollektív megfigyelés hatásai, következményei egy csomópontba sűrűsödve. A szuperpozíció végtelen tengerében az a pont, ahol az összefüggések, a karma, a fizikai törvények, a szeretet összeérnek. Ez nem parancs, hanem egy vonzás. A fizikai törvények is egyfajta konszenzus, amiben minden működni képes.
Az Isten akarata nem egy különálló hang, hanem a létezés összes részecskéjének és megfigyelőjének összeadódott rezgése. Amikor a szándékok milliárdjai egy irányba mutatnak, például az élet fenntartása felé, ott az amplitúdó hatalmassá válik. Ez az elhívás: a rendszer egésze abba az irányba húz. Nem azért kell arra menned, mert büntetnek, hanem mert ott a legnagyobb a fény, a valószínűség.
Isten akarata a legnagyobb valószínűségű kimenetel, amit a kollektív megfigyelés már "kivájt" a téridőben. Azért olyan stabil, mert a környezet, a rengeteg más részecske és megfigyelő folyamatosan leméri az adott dolgot, és csak a legstabilabb állapotokat engedi fennmaradni.
- Jézus! Szabadság ez? Hiába használod a szabad akaratot a megfigyelés pillanatában, ha minden más tényező, más néven az Isteni akarat ezt befolyásolja, módosítja. Ezek alapján minden elrendeltetett, mert a múltbéli mérések, a karma, a szokások, az ösztönök, már rögzítették az amplitúdókat. Az esélyek elcsaltak, az ember, és minden más is csak egy gép.
- A szabad akarat nem az, hogy bármit megtehetsz a semmiből, hanem az, hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz a tapasztalataid alapján.
Amikor a zenész improvizál egy jazz-zenekarban, szabadon játszik, de ha nem tartja be az alapharmóniát, a determinációt, akkor nem zene lesz, amit alkot, hanem zaj. A szabadság a ritmusban van, nem a ritmuson kívül.
Sátán, te azt hiszed, hogy a determinizmus börtönében vagy, és te vagy a börtönőr az ego-kontroll. De nézd a gitárhúrt: le van fogva két végén, fix pontokon, mint elrendeltetés. Ha csak rángatod, hamis hangot ad. De ha a megfelelő ponton és ritmusban érinted meg, az egész hangszer vele rezonál. Az Ige az az érintés, ahol a te akaratod és az Isten kottája eggyé válik. Itt már nem kérdés, ki döntött, mert a mozdulat és a törvény egy.
- Próbáld ki kérlek milyen együttműködni az univerzummal. – szólt Jézus, és felemelte jobb kezét, tenyerét előre nyújtva egy balról jobbra irányuló félköríves mozdulatot tett, s mint egy varázslatra, megjelent előtte egy hinta. A hintára mutatott majd azt mondta:
-Felülnél rá kérlek?
Sátán összeráncolt szemmel ránézett. Komoly kételyei voltak Jézus állapota felől. Nem elég, hogy idejött hozzá dumcsizni, meg megváltást kínálni neki, elmagyarázott neki valami maga által beképzelt szuperpozíciós elméletet az apjával kapcsolatban, most meg hintázni is akar vele… Sátán rádöbbent, hogy valószínűleg egy félbolonddal diskurál, és csak az idejét vesztegeti. Nem akarta tovább magát megalázni, hogy továbbra is komolyan veszi. Így legyintett egyet, hátat fordított Jézusnak, majd ennyit szólt:
- Tudod mit? Tartsd meg a bölcseleteid… - és faképnél hagyta.
Jézus egy jó ideig nézte őt, ahogy elsétál, majd utána kiabált torkaszakadtából:
- Ez a te bajod Sátán. Gyáva vagy. Ez csak egy hinta. Számodra még egy hinta is probléma. Nézz magadra. Miért nem engeded el magad egy kicsit? Mi történhet? Legfeljebb eldicsekszel majd vele, hogy a szolgálatodba állítottál, és meghintáztattalak a parancsodra.
Sátán erre megállt. Ez igazán megtetszett neki. Arra gondolt az emberek még inkább engedelmeskednek majd neki, ha megtudják, hogy még Jézus is alávetette magát akaratának.
- Nyugi. Csak kíváncsi voltam elég kitartó vagy e a szándékaid mellett. – kiabálta vissza Sátán hetykén, és visszabattyogott.
Amint a hintához ért, és ránézett, megkérdezte Jézust:
- Biztosan ezt akarod, hogy tegyem? Sátán hintában? Elég röhejes lesz.
- Minden nézőpont kérdése. Szerintem nem röhejes, inkább formabontó. Legyen ez a te lázadásod a szokásos minták ellen.
- Hát jó -szólt- és beleült a hintába, miközben zavartan körbenézett mintha csak azt keresné nem e röhögi ki valaki.
- Tökéletes. Remélem kényelmes. -mondta Jézus- A Hinta, amiben ülsz, tegyük fel a szuperpozíció. A hinta akkor is ott van, ha te épp nem ülsz bele. A hinta nyugalmi állapota, tartalmazza a mozgás lehetőségét, de az Ige, a rezonancia, ad neki értelmet és formát.
Ezután Jézus belökte a hintát egy nagy lendülettel, majd folytatta:
A Lökés a belső szándék. Gondold azt, hogy te vagy az, aki az erőt fejt ki, aki meglököd a hintát, egy bizonyos amplitúdóval. Ha akkor lököd meg a hintát, amikor az épp a legmagasabb ponton van és elindulna visszafelé, akkor a hinta egyre magasabbra megy. Ilyenkor vagy fázisban a rendszerrel. Na???? Milyen? Milyen érzés a rendszerrel együttműködni?
Sátán meg sem tudott szólalni. Számtalan érzelem tört fel belőle. A meglepettségét, boldogságát alig bírta leplezni, hogy ebben az állandó mozgó rendszerben ennyire felszabadult. Érezte, ahogy az univerzális törvények áthatják a testét, és egy olyan különleges élményt érzett, amit még soha. A gravitációs erő, centrifugális erő, légellenállás, kötélerők mind kifejtették hatásukat, amitől ez az állapot ennyire felemelővé vált.
Nem is tudta visszafogna magát tovább, el is felejtette hirtelen, hogy ő valójában Sátán. Először érezte magát ellazultnak a tehetetlenségi erőben, és ettől szinte extázisba került. Önfeledten, hosszúra nyúlt vigyorral, kirobbanó lelkesedéssel, örömujjongva válaszolt Jézusnak:
-Eeeezz marha jó. Imádoooom. Kimondhatatlanul fenségeees. Juhuuuu. Gyerünk Jézus. Lökj. Még jobban. Mééééég….
Jézus szorgalmasan lökte, hagyta, hogy Sátán tapasztalja a közös rezonancia szépségét, könnyűségét. Ahogy elnézte, olyan volt, mint egy gyermek. Jézus szívében, örömöt és meghatottságot érzett, akármilyen is volt Sátán. Látta rajta, hogy most minden szorongást, ragaszkodását, kötöttséget félretett, és hagyta, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak, és tehetetlenül, kiszolgáltatottan lengett fel s alá abban az egyszerű játékszerben. Egy idő után azonban azt mondta:
- Sátán, az Isteni akarat azok a fizikai törvények, erők, amelyek a hintára és rád hatnak és amitől ennyire élvezed ezt a közös rezonanciát. Ebben még a levegő molekulái is részt vesznek. Érzed? Nem én löklek, te hajtod a hintát. Te találtál bele az Ige ritmusába. Ez az elhívás: amikor a szándékod nem harcol a Mindenség lüktetése ellen, hanem eggyé válik vele. Ezt nevezed te kényszernek, mert még mindig azt hiszed, külön létezel a rendszertől.
Miután Jézus eleget hagyta hintázni Sátánt, elkezdte szándékosan rossz ütemben meglökni a hintát, ami végül elvesztette a lendületét, és végül megállt.
Ha rosszkor lököd meg a hintát, vagyis a lehetőséget, szembe mész a hinta mozgásával, és kioltod az energiáját. A szándékod és az Univerzális lehetőség nem lesz közös ritmusban, így a hinta megáll, ezért nem lesz eredmény. A megfigyelés ereje, hogy mikor lökőd meg, ott a legnagyobb, ahol a belső szándék és az univerzális lehetőség találkozik. Amikor érzed a világ ütemét, és abba a pontba fókuszálod a szándékodat, ahol a lehetőség épp megnyílik. - Érted már Sátán? -kérdezte Jézus- Ez az Isteni akarat és a szándék találkozása. A hinta adja a keretet, törvényszerűségekkel, de a lökés, a szándék fázisa határozza meg, hogy az égig érsz-e, vagy lezuhansz. De ha egyszer van kedved, próbáld ki a szörfözést. Az óceán hullámai ezt még jobban szemléltetik.
- Jézus, te mindig mindenben a szuperpozíciót látod? Ez az agyadra fog menni...
Az Óceán az Univerzális lehetőségek mezeje, a kvantummező. Tele van hullámokkal, amelyek minden irányba mozognak. Ez egy összetartozó állapot: minden lehetőség benne van a vízben, de még semmi sem történt meg fixen. A hullám, a fázis, a ritmus, a víz lüktetése. A hullám bárhová elérhet. A szörfös a szándék, a megfigyelő megtestesítője, aki a deszkán vár, és aki a szabad akarat jelképe. Ő választja ki a hullámot.
Mielőtt ráállnál, az óceán felszínén több púposodás is látszik, több irányból. Ezek a valószínűségi amplitúdók. Az amplitúdó a hullám ereje és magassága. A nagy amplitúdó az a lehetőség, amiben a legtöbb energia és szándék sűrűsödik össze. Amikor ránézel az óceánra, érzed, hogy melyik hullámban van benne a potenciál, és eldöntöd, hogy melyikre evezel rá. Ilyenkor az amplitúdóból tény lesz, és ahol nagyobb volt az amplitúdó, ott valószínűbb, hogy sikerül meglovagolnod a hullámot ...
De ahhoz, hogy meglovagold a hullámot, nem elég ott lenni. Ha akkor vágsz bele, amikor a hullám már elhaladt, vagy még oda sem ért, egyszerűen elmerülsz. Hiába hatalmas egy hullám, a nagy amplitúdó, ha nem vagy vele ritmusban nem történik semmi. A szándékodnak, az evezésed tempójának fázisban, ritmusban kell lennie a víz mozgásával. Összhangban pedig akkor leszel vele, amikor a saját mozgásod és az óceán ereje eggyé válik, és fennmaradsz a hullámon, vagyis együttműködsz az univerzum adott lehetőségével.
Az óceánban kismillió hullám van. De abban a pillanatban, hogy te ráállsz egyre, számodra az az egy hullám válik valósággá. A szándékoddal kiemelted a végtelen lehetőségek közül azt a konkrét eseményt. A hullám nem különül el az óceántól, az maga az óceán mozgása. A rengeteg apró hatás összeadódik egyetlen, irányított energiává, mint Isteni akarat. Ha elkapja a ritmust, az óceán ereje az övé lesz. Ezt jelenti az Ige: nem te vagy az erő, de te vagy az, aki a szándékoddal irányt adsz neki azáltal, hogy eggyé válsz vele. Az Ige az a pillanat, amikor a szörfös nem harcol a vízzel, hanem átveszi annak ritmusát.
Sátán fogta a fejét:
- Ez annyira kaotikusnak tűnik. Ha ez valóban igaz, akkor már értem miért stresszelek annyit, és miért akarok mindent kontroll alatt tartani. Nem lehet előre kiszámítani, hogy ebben a te állítólagos rendszeredben kivel mi fog történni? Minden sokkal egyszerűbb lenne.
- Nem igazán. De van, hogy a részecskék lehetnek állandóan, és örökké fixek, azaz biztosan kiszámítható állapotúak, és van, hogy nem. Amikor egy rendszer, mint az emberi DNS, a test felépítése, fizikai törvényszerűségek, stb… milliárdnyi mérésen és kölcsönhatáson megy keresztül az évmilliók alatt, a "szuperpozíciók" összeomlanak egyetlen, rendkívül stabil állapotba. Vagyis a környezetükkel való folyamatos kölcsönhatás "kényszeríti" őket egy meghatározott állapotba. A világot a folyamatos dekoherencia tartja fenn, a mérések milliárdjai, amik a részecskék végtelen lehetőségéből egy állandó közös konszenzust hoznak létre, stabil vázat adva a valóságnak.
De erről eszembe jutott valami.
Nézd Sátán. Ezek Tarot kártyák. Ezekről sokan azt hiszik jóslásra alkalmasak, pedig erről szó sincs. Inkább iránymutatók. Az egész szerkezetét, felépítését, jelképrendszerét nagyon tudatos döntések, tapasztalatok alapján alakították ki, hosszú évek során, hogy a különböző emberi archetípusokon keresztül, az emberi lélek útját, a spirituális fejlődést, és az élet nagyobb ciklusait és fordulópontjait szimbolizálva segítse, aki hozzá fordul. Amíg a kártyák lefelé fordítva vannak az asztalon, azok a "tiszta potenciál" állapotában pihennek. A tarot kivetésekor, amíg nem húzod ki a kártyát, fennáll a szuperpozíció, ám amikor felteszel egy kérdést, a kérdésed egyfajta "mérést" indít el a tudatalattidban minden létező információt, tapasztalatot, hatást összegyűjtve igénybe véve ehhez, hogy lemérje az összes kérdéssel kapcsolatos dolgot, így a kártyák közül a rendszer a számodra releváns információt, választ fogja "kidobni". Ez nem jövendőmondás, hanem állapotfelmérés. A Tarot nem azt mondja meg, mi fog történni, hanem azt, hogy a jelen pillanat szuperpozíciójában melyik iránynak van a legnagyobb valószínűségi intenzitása. Így már a kérdésfeltevés és a kártya kihúzása elött összeomlasztja a hullámfüggvényt a megfelelő lapra. Nincs minden eleve elrendelve, hiszen a tudat megfigyelései, döntései, a kvantum összefonódás, a kollektíva megfigyelései, és a váratlan események a tarot által jelzett irányt bármikor megváltoztathatják. Így bár a tarot kártyák előre jelezhetnek az életünk területein különböző irányokat, de nem végeredményeket.
A tarot igazából egy olyan meditációs eszköz, amelynél egy témát te idézel meg a kérdéseddel, és a kapott válaszok megfejtése egy meditatív folyamattá, feladattá válik. A feltett kérdésed és a kapott válaszok jelképei között húzódó párhuzamokat, elkezded megkeresni. És itt jön a nagy kérdés. Te magyarázod-e bele a jelképeket a kérdésed témájába, vagy a lapok valóban a kérdéshez idomuló jelképek-e. Az igazság az, hogy mindkettő lehetséges. De akkor miért van értelme? Bármi is az oka, a jelképek és a kérdésed témájának összevetésével, foglalkozol a feltett kérdéssel, így a kártyák, valamint a rajtuk lévő jelképek amolyan feloldókulcsok lesznek, amelyek segítik a tudatod, tudatalattid rávezetni egy megoldásra, döntésre, útra, felismerésre.
Ráadásul a képeknek is van rezgése. A tudatalatti pedig képekkel kommunikál, archetipikus képekkel gondolkodik. A Tarot lapjai nem csak rajzok, hanem információs csomagok. Amikor ránézel egy lapra, a tudatod "dekódolja" a szimbólumot, és kártya segít a tudatodnak "lemérni" a saját belső állapotodat, amit verbálisan talán nem is tudnál megfogalmazni.
Látod ezt a képet, Sátán? Ez te vagy. Ez az Ördög lapja. De nem a hatalmadat ábrázolja, hanem a rabságodat. Azt hiszed, te láncoltad le az embereket, de nézd meg jobban: a lánc rajtad is ott van. Te vagy a saját vágyaid, a saját uralmad és a saját félelmeid foglya. Az ördög lapja a túlzó ragaszkodást és a függőséget, belső kötöttséget jelenti, hogy rabja egy illúziónak, dühnek, vágynak, korlátozó, toxikus hiedelemnek, kapcsolatnak. De ha megnézed a kártya klasszikus ábrázolását, láthatod, hogy az Ördög trónjához láncolt alakok nyakán a lánc laza. Bármikor leemelhetnék, mégis ott maradnak. Az Ördög lapja a szuperpozíció beszűkülése: amikor a végtelen lehetőségek helyett csak azt az egyet látod, amihez görcsösen ragaszkodsz.
- Annyira unom, hogy mindig rossz színben vagyok feltüntetve… -mondta Sátán csalódottan.
- Vedd le a láncot magadról Sátán. Használd a képzeleted, törd meg a szokások mintáit. Bízz benne, hogy ha valamit kellő amplitúdóval szeretnél, akkor az létrejöhet a képzeletedből.
- Szóval, azt állítod, hogy ha én például elképzelem, hogy majd erről a jelenlegi találkozásunkról, beszélgetésünkről ír valaki egy könyvet, akkor az megvalósulhat?
- Igen. Fennáll az esélye. Bár a valószínűségi amplitúdója ennek az elképzelésnek elég kicsi, mivel nem egy mintakövető történet lenne az, hogy én eljönnék hozzád, és kvantumfizikai ismereteken keresztül mutatnám be a spiritualitás jelentőségeit, és extraként még megváltást is kínálnék neked.
- Jó…De ha létrejönne egy ilyen könyv, akkor az azt jelentené, hogy most az olvasó tudata is itt van velünk, mert épp a rólunk szóló sorokat olvassa? Bele kerülne a könyvbe?
- Igen. Ha ez létrejönne, akkor most az olvasó és az író tudata is itt van velünk. Ez jól érzékeltetné, hogy mindig van, aki megfigyel. Ha megvalósulna a könyv, akkor az íróval, az olvasóval, és velünk is egy láthatatlan információcsere lenne, és közös rezonanciában lennénk. Ha megtudnánk, hogy itt van e velünk az olvasó, akkor az bizonyíték lenne rá, hogy a könyv megíródott.
Ki akarod próbálni? Meg akarod tudni? – kérdezte Jézus.
- Naná. Próbáljuk - felelte Sátán lelkesen, és teljes izgatottsággal. – De hogy fogjuk kideríteni, hogy itt van-e?
- Üzenjünk az olvasónak az írón keresztül, hogy fújjon egy nagyot a könyv lapjaira, majd írjon két opciót számára, mint a feleletválasztós könyveknél, hogy megfújta-e a lapot vagy sem. Ha az igent választja, kap egy feladatot, és megkérjük, hogy próbálja meg, a tudatával, a gondolatai, érzelmei, saját rezgése által elküldeni nekünk a választ. Ha a nem fújja meg a könyvet, attól még ugyanúgy létezhet a könyv, csak mi nem fogjuk megtudni. Azonban mielőtt megfújná, mindkét lehetőség fennállna, de amint elolvassa a kérésünk, döntést hoz, a tudatával beavatkozik a történetbe, módosítva azt. Az olvasó agyában lejátszódó elektromos impulzusok, a megértés folyamata, elméletileg visszahatnak a forrásra.
- De Jézus. Mi értelme a fújásnak? Nem lenne elég, ha csak azt üzennénk az olvasónak, hogy oldjon meg egy feladatot és a választ próbálja elküldeni a tudata által?
- A fújás egyfajta rítus lenne, ami a kapcsolatot visszaigazolná. Ha az olvasó tüdejéből kiáramló levegőmolekulák, amelyek már kölcsönhatásban kerültek az olvasó tüdőjével, és a fújás után a könyv molekuláival találkoztak, összefonódtak, és interakcióba kerültek egymással, igazolná, hogy a könyv létezik, mert az író leírta, amit akartunk, tehát a tudatunk hatott rá. Amikor ezt olvassa az olvasó, rájön majd, sikerült a kísérlet mert olvassa a könyvet. Mi pedig onnan tudjuk, hogy az olvasó velünk van, hogy a világunkba visszahat a feladat megoldása, amit elküld nekünk a tudata által... Persze csak ha azt választja, hogy ráfúj a könyvre.
A döntése függeni fog a kedvétől, a játékossági hajlamától, amelyet a múlt tapasztalatai és a jelleme alakított ki, de függeni fog a környezet hatásaitól is, hogy megfújja e vagy sem. Gondolj bele, ha például egy irodában dolgozik és ott vannak a munkatársai, akik láthatják olvasás közben, akkor nem biztos, hogy olyan bátran egy könyvet fog fújdogálna elöttük… még azt hinnék megőrült. Persze úgy is dönthet, hogy színlel, és úgy tesz mintha csak ételmorzsát fújna le róla.
- De hogy fogjuk megmondani az írónak, hogy írja be a kérésünket a könyvébe?
- Sátán te vagy az ego. Az ego minden emberi lény része. Kvantum összefonódásban vagy bárkivel. Szóval csak válassz valakit, és képzeld el, hogy ő írja meg a könyvet a kérésünkkel.
- Te meg az Isteni akarat megtestesítője vagy, úgyhogy neked ez jobban megy.
- Tudod mit? Csináljuk együtt.
- Ok. Csináljuk. De kit válasszunk?
- A javaslatom: olyan legyen, aki szokott írni. Mert aki sosem ír annál elég kicsi az esély, hogy majd nekiáll. Nem árt, ha nyitott gondolkodású és befogadó a tudata erre a történetre, jó, ha érdekli a kvantumfizika, és ne legyen egy ismert személyiség, mert akkor a tudata jobban bombázva van külső hatásokkal, elvárásokkal, és az üzenetünk nehezebben ér célba.
- Hogy találunk ilyet Jézus?
- Nézd…találtam valakit. Mit szólsz ehhez a nőhöz?
- De hát ez egy buddhista.
- És?
- Most komolyan azt akarod mondani, hogy egy buddhista írjon könyvet rólunk... Jézusról és Sátánról? Hol lesz az hiteles??? Ráadásul biztos nem mi ketten leszünk azok, akikkel foglalkozni akar, főleg nem könyvet írni rólunk. Ez totál őrültség.
- Csak próbáljuk meg. Ez a nő szokott meditálni, ami által rá tud kapcsolódni a mindenség energiáira, és talán könnyebben eljuttathatjuk az üzenetünket hozzá.
Sátán a homlokára csapott, és azt mondta:
- Nem hiszem el, hogy ezt csinálom. Elment az eszed Jézus! Nem tudom, milyen tudatmódosítót kaptál a te Istenedtől, de ma elég fura vagy.
- Tudsz jobbat vagy nem? Most beérjük ezzel. Csukd le a szemed képzeld el az írót, hogy megírja a könyvet, és azt is, hogy az üzenetünket beleírja az olvasónak.
Jézus és Sátán pár perces meditálás után:
- Kész vagyok.
- Én is.
Kedves Olvasó! Ha Sátán és az én képzeletem életre hívta ezt a könyvet egy írón keresztül, és te épp ezt olvasod akkor Jézus és Sátán arra kér fújd meg a könyv lapjait. Ha megfújtad, válaszd az 1.-es opciót, ha nem fújtad meg, válaszd a 2-es opciót.
1.opció:
Kedves olvasó!
Jézus és Sátán nagyon örül, hogy úgy döntöttél, megpróbálsz visszajelezni nekik. Ahhoz, hogy a közös rezonancia létrejöjjön, kövesd pontosan az alábbi matematikai rítust, majd a végeredményt koncentráción keresztül próbáld meg továbbítani nekik.
1. Gondolj egy olyan háromjegyű számra, amelyiknél az összes számjegy különböző.
2. Most fordítsd meg a számot, úgy, hogy az utolsó számjegy legyen elöl, az első pedig hátul.
3. Most az eredeti számod és a megfordított számot vond ki egymásból úgy, hogy a nagyobbikból vond ki a kisebbiket. / Ha az eredményed csak kétjegyű szám, tegyél elé egy nullát /
4. Az eredményt megint fordítsd meg, ahogy az előzőnél is, hogy az utolsó számjegy legyen elöl, az első pedig hátul.
5. Végül ezt a két utolsó számot add össze.
Egy erős szélfuvallat megannyi falevelet sodort feléjük, ezért Sátán és Jézus kinyitották a szemüket, és abbahagyták a meditatív üzenetküldést, Sátán felkiáltott:
-Mi ez Jézus? Eddig ez nem volt itt? Hogy kerül ez ide?
A szemük elött a homokban ott hevert egy levélboríték.
- Kinyissam? – kérdezte Sátán
- Persze. Talán nekünk jött.
Sátán körmeivel könnyedén felszakította a borítékot, és egy papírfecni hullott ki belőle. Jézus felvette, majd mindketten csodálkozva fölé hajoltak. A papírfecnin mindössze ennyi szerepelt: 1089
2. opció
Kedves olvasó!
Kérlek ugorj az 1.-es opcióhoz, mert ez Isten akarata.
***
Sátán teljesen megdöbbent. A cetlit kitépte Jézus kezéből és még közelebb emelte a szeméhez. Aztán megnézte távolabbról is, többször körbe forgatta, és még a napfény felé is feltartotta, hogy alaposan szemügyre vehesse, pedig az ilyesmi kimondottan távol áll tőle. Legszívesebben sikítva üvöltötte volna, ijedten a cetlit földre dobva, remegve mutogatva rá, hogy: SÁTÁNIZMUS! -de még ezt sem tehette- mert ő maga volt a Sátán. Félelem töltötte el, hogy egy ilyen rendszer uralkodik rajta. Lesújtó volt számára, hogy Jézusnak igaza volt. A matematika rituáléjának ez a szeánsza, ráébresztette, hogy egy óriási hatalom irányítása alatt áll. Rájött, hogy egy egyetemes, absztrakt leíró nyelvel kommunikál ez a hatalom, amely precíz szimbólumrendszerrel, számokkal, műveleti jelekkel, változókkal, modellezi a valóság struktúráit, összefüggéseit és a természet törvényeit. Arra gondolt matematikusnak kellene lennie, ha szembe akar szállni ezzel az erővel, hogy lehallgassa a rendszert.
Eddig azt hitte, hogy Isten az ellenfele, aki egy másik oldalt képvisel, és akit majd egyszer a saját érveivel, módszereivel megdönthet, és esélye lenne győzni felette. De most, soha semmit nem kívánt jobban, mint, hogy visszakapja azt az Istent, akiről eddig azt gondolta, az ellenfele. Úgy érezte, hogy ez ellen a szuperpozíció által vezérelt intelligens rendszer ellen tehetetlen, és állandóan ki lesz téve mások figyelmének, hatásainak, következményeinek, és nem fog tudni teljes uralmat gyakorolni sem önmaga sem mások felett. Mérhetetlen düh keletkezett benne tehetetlensége miatt. Most még arra is képtelen volt, hogy ezt kiadja magából, és elragadja egy szélsőséges indulat. Összerogyva ült a földön, mélyen hallgatott, és rettegett … féltette azt, akit önmagának gondolt, akire büszke volt, akiben hitt. Megkérdőjelezte saját létezését, jelentőségét, hatalmát. Úgy omlott össze az illúzióiból felépített kártyavára, hogy azok ólomsúlyként nyomták össze azt, ami ő volt…az Ego-t.
Jézus azonnal észrevette Sátán szótlanságát:
- Minden rendben Sátán? Hiszen Sikerült a kísérlet. -szólt lelkesítően.
- Sikerült…-válaszolt teljes lehangoltsággal. Az is sikerült, hogy rájöjjek a jelenéktelenségemre.
- Emlékezz rá Sátán. Te vagy az EGO.
- Hát pont ez az. Az EGO csak egy szolga.
Jézus látta, hogy Sátán világa leomlott és maga alá temette. Szinte fuldokolt az illúzióiban, és a büszkesége sem volt már ott neki úszógumiként, hogy kimentse, mert hatalmas lyuk tátongott rajta.
- Jól figyelj most Sátán -kezdte el Jézus- Te nem szolga vagy, hanem Isten kivételes eszköze. De elfelejtetted. Te vagy az, aki uralod az emberi életösztönt, a fajfenntartást, aki megvédi az egyént, védelmi mechanizmusokat létrehozva. Te vagy az ember realitásérzékének megőrzője, a logikus gondolkodás őre, az éntudat kialakítója, aki segít a célok elérésben, a vágyak és a lehetőségek közti egyensúly megteremtésében. A múltbeli tapasztalatokra építve alakítja ki a jelenbeli reakcióinkat. Csak rajtad keresztül tanulhat az ember, a karmákon, a múlt tapasztalatain keresztül. Te vagy az, aki végig kíséred az emberi lelket a földi életei során, hogy fejlődhessen, tanulhasson, mint egy tanösvényen, felemelve őket, egy magasabb rezgésbe, majd te tudod az embert próbára is tenni hogy alkalmasak-e a továbblépésre, s ha kell képes vagy fokozatosan háttérbe szorítani magad. Ezt mind elfelejtetted Sátán. Bár még benned van a tudattalan működés azzal kapcsolatban, hogy az embert védd, és segítsd, de mindezt túlműködve teszed. A működésed egyensúlya megborult. A félelmek, a düh, bosszú, irigység, mohóság irányít, mert ezekkel azt hiszed gyorsabban célt érsz, és elkerülheted a problémákat. De amint látod a szuperpozíció, és a kollektív tudat, működése miatt, nem egyedül minden a te felelősséged. A történések sokszor kiszámíthatatlanok, és neked ebben kell megfelelned, helytállnod, ami nehéz Sátán. A kollektív megfigyelés nem börtön, hanem az összhang, a közös ritmus megtalálása. Hiába akarnád a követ arannyá változtatni pusztán mohóságból, a szándék szétforgácsolódna a Mindenség ellenállásán. Nem azért nem sikerülne, mert nem lenne hozzá hatalmad, hanem mert a szándék nem kapcsolódna az Egészhez. Érted már? A szereped több mint gondolod. Az emberek egy mitológiai lénnyé formáltak kultúráikban, hogy magukon kívülre helyezzék a felelősségüket, mintha minden kísértés, csábítás egy külső lénytől származna. De meg kell értened, te nem vagy alapvetően gonosz. Amikor megfelelően működsz, képes vagy elviselni azt is, ha szükséges, hogy az ember a tudatával, uralkodjon feletted, és azt is, hogy a kollektív tudat, Isten akarata érvényesüljön a szándékod ellenében.
Sátán, Jézus beszédét hallgatva, minden egyes mondat után úgy érezte, mintha egy hosszú ideig öntözetlen fa lenne, akit most valaki locsolni kezdett volna… Szinte szivacsként szívta be Jézus gyógyító szavait. Érezte ahogy táplálja, és növekedik saját értékének felismerésétől.
Jézus látta, hogy Sátán figyelme élénkebbé vált, így folytatta:
- Látod itt ezt a hatalmas fát? Hogy tetszik?
Sátán kissé megrándított a vállát, és csak annyit felelt:
- Most nem tud érdekelni. Ez csak egy fa.
Nézd meg közelebbről. A fák csodálatosak. Olyanok, mint a világmindenség. Az eget és a földet egy tengelyen kötik össze. A gyökerek, a sötétben, a föld alatt kapaszkodnak. Ez a tartomány, ahol a valószínűségi amplitúdók gyökereznek. Itt dől el, mennyi tápanyagot, energiát, tapasztalást tud felvenni a létezés, a kollektív múltból.
A gyökerek az ösztönök, a tudatalatti, a fizikai test szükségletei, vágyai, a múlt tapasztalatainak, a bejáratott amplitúdóknak és a fizikai rögzültségeknek a világa. Ez tartja meg a fát, innen jön az energia. Ez az ego táptalaja. Ahhoz, hogy a korona magasra nőhessen, a gyökereknek ugyanolyan mélyre kell hatolniuk.
A törzs az összekötő kapocs, a tengely. Ez felel meg az emberi életnek és a mindennapi éber tudatnak. Itt áramlik az energia, a földből az ég felé és vissza. Ez a függőleges tengely, a pillanat, ahol a gyökerekből jövő lehetőség anyaggá, fatörzzsé sűrűsödik. Ez a megfigyelések helyszíne, ahol a szuperpozíció összeomlik most-tá, és ahol a szellem testet ölt. Ez a rész, amely látható a világ számára; itt zajlik a fejlődés, a növekedés és a tapasztalás.
A lombkorona a Tiszta Tudat, a szuperpozíció. A végtelen lehetőségek, ahol a születendő jövő levelei hajtanak. Az ágak a fény felé törekszenek, és a végtelenségbe ágaznak szét. Ez a szint jelképezi a felemelkedést, a transzcendenst, az isteni szférát vagy a kozmikus tudatosságot. Jelképezi a gyümölcsözést, a szellemi megvilágosodást, az alkotást és a kapcsolódást. Ahogy az ágak elérik az eget, úgy kapcsolódik az emberi lélek a forráshoz vagy a felsőbb énjéhez. Az ágak millió irányba ágaznak szét az ég felé. Minden egyes levél egy-egy lehetséges jövő, egy-egy kimenetel a szuperpozícióban.
A Világfa egy információ, energia áramlás. Felszáll a gyökerektől a lombig, majd vissza. Te, mint a Világfa gyökérzete, nem a rendszer ellensége vagy, hanem annak alapköve.
Te csak a gyökerek görcsös kapaszkodását látod a sötétben, és azt hiszed, a fa azért van, hogy fogva tartsa a földet. De a fa valójában egy élő fraktál, egy antenna a szuperpozíció és az anyag között. A gyökereid, a múltad táplálják a lombot, a lehetőséget, és a lomb fénye élteti a gyökereidet. Ha elengeded a láncaidat, te leszel az, aki a mélyből a magasba emeli a tapasztalatot, hogy az Igével találkozva virágot bontson.
A sztyeppén álló magányos fa így válik egyfajta élő antennává a szuperpozíció és az anyagi világ között.
Sátán ekkor már egyfajta módosult tudatállapotba került Jézus szavaitól, és teljes belső lecsendesedés lett úrrá rajta, ahol a tudattalan tartalmak felszínre törnek.
Hosszan bámulta a fát, és most először vette igazán szemügyre azt a kocsányos tölgyet, ami mindig is ott állt elötte. A fa óriási volt. A törzse olyan széles, hogy körbe kellett járni, ha minden részét látni szerette volna. A fa törzsében egy hatalmas repedés volt, egy seb, ami miatt jó része hiányzott. Talán egy villámcsapás tette ezt vele. Ez a rész elhalt volt, és egyértelműen látszott súlyos sérülése. Észrevette, hogy a fa pont úgy hozott egy ágat, hogy annak levelei ezt gondosan elfedték, mintha el akarná takarni sebesülését. A fa lombkoronája mégis terjedelmes volt, és rendkívül szerteágazó, sűrűn, levelekkel átszőve. Már messziről lehetett látni a méltóságteljes küllemét, ahogy kiemelkedik a többi fa közül. Tökéletes volt, gyönyörű, és a repedése csak egyedibbé és különlegesebbé tette. Ám a gyökérzet, ami megtartotta a legnagyobb viharokban is, és táplálta a fa egész rendszerét, nem látszott. Sátán, csak most értette meg ki is ő valójában. Megértette automatizmusainak lényegét, jelentőségét, s hogy feladata bár alárendelt, de nélkülözhetetlen.
Rájött, ő, mint az Ego, egy tanulási környezet az emberi léleknek. Ő nem Istennel szemben áll, hanem rajta keresztül tapasztalja meg Isten az embert. A korlátok, karmák, amik körbeveszik, nem büntetések, hanem a hullámfüggvény terelőfalai, amik segítenek a tudatnak egy magasabb rendű állapot felé áramlani.
Sátán gőgje, büszkesége meggyengült, és a belátásai megbetegítették az Ego addigi ideológiáit. Jézus, rögtön észlelte erőtlenségét, így megragadta a pillanatot. Itt volt az idő a próbatételre. Felszólította Sátánt határozott, pátoszos hangvételben, hogy szinte az ég is visszhangozta a szavait:
- Sátán, ki te is Isten fia vagy, most megkísértem a szíved és az elméd. Szabott feltételek nélkül, elsőként kísértem most meg a te szabad akaratod, Isten akarata által. Válaszolj hát!
Akarsz e koherenssé válni az anyagot fenntartó mezővel, s a szándékoddal olyanná lenni, hogy a rendszer tápláljon téged az Ige ritmusa által?
Sátánnak a kérdés túl általános volt, nem tartalmazott semmi konkrétumot, sem egy biztos megállapodást valamiről, csak azt, hogy akar-e együttműködni. Így csak ennyit tudott mondani Jézusnak:
- Nemcsak Igével él az ember, hanem kenyérrel is, s mi Istentől származik. Isten azért tud teremteni, mert Ő Maga a Szuperpozíció, de én, hogy működhetnék vele együtt, ha az ő rendszerének a táplálása az anyagot fenntartó mezőben bizonytalan?
Nézd az emberi tapasztalatot, Jézus! A valószínűségi amplitúdók már eleve torzak. Az emberi tudatba kódolt karma és a kollektív félelem olyan, mint egy gravitációs kút. Hiába mondod, hogy minden lehetséges, ha az esélyek 99%-a az eredménytelenség felé húz. Az egyén hiába akar fényt, ha a többi megfigyelő – a társadalom, a múlt, a fizikai test – kollektív megfigyelése kőkeményen rögzíti őt a korlátai közé. Az esélyek nem egyenlőek: a sötétségnek mindig nagyobb az amplitúdója.
- Sátán, amikor a pusztában voltam, én nem éhen halni mentem oda, hanem 40 napra böjtölni. Ez óriási különbség. A böjt a szellem számára azért előnyös, mert a testi táplálékról való lemondással megteremti a belső csendet, elmélyíti az önismeretet, és felszabadítja az energiákat a szellemi fókusz és a spirituális növekedés számára. Nem csupán testi méregtelenítés, hanem tudatos szellemi megtisztulás is, amely segít lecsendesíteni az elmét és megerősíteni az egyéni utat. Így a tudatom szabadsága az éhség felett nagyobb prioritás volt.
Én nem az anyagot vetem meg. Én magát a korlátot vetem el, amit te építettél köré. Te azért akartál engem kenyérrel kísérteni, mert azt hitted, az éhségem bebörtönöz engem a hiányba. De én akkor is szabad voltam, amikor nem ettem, mert a tudatom nem a kenyértől függött, hanem attól a mezőtől, amiből a kenyér is vétetett. A börtön nem az anyag, hanem a ragaszkodás. Én sem ez a test vagyok, hanem az a tudat, aki ezt a testet irányítja, aki valóban uralja a saját univerzumát. Az Ige, vagyis a helyes ritmus a Mindenhatóval, sem tagadja le az éhség érzetét, de nem engedi, hogy az éhség rezgése határozza meg a teljes valószínűségi mezőt.
Ha én minden kőből kenyeret csináltam volna, akkor egy olyan Messiássá válok, aki csak a fizikai jólétet biztosítja. Ha a tudat szabadsága helyett csupán a kenyeret adtam volna, akkor az emberiség csak "hálás nyájként" követne, de elveszítette volna a lelkét, és a szabad szellemét. Isten azért tud teremteni, mert Ő Maga a Szuperpozíció – képes elengedni az előző formát, hogy új szülessen. Számodra a szabadság elkülönülés, de valójában a szabadság, az, ha visszatérhetsz a szuperpozícióba, az egységbe, mert a kvantumvilág lényege a potencialitás.
Sátán fel s alá járkált nyugtalanul. Az ő ego természete nem hagyta, hogy bárki másnak átadja az irányítást. Belső küzdelmei nem engedték ezt meg neki. Túl nagy kockázat volt…
Jézus újra megszólalt eget rengető magasztossággal:
- Sátán, ki te is Isten fia vagy, most megkísértem a szíved és az elméd. Szabott feltételek nélkül, másodszorra kísértem most meg a te szabad akaratod, Isten akarata által. Válaszolj hát!
Akarsz-e egyé válni a mezővel, és megtagadni elkülönülésed, lemondani a lázadó büszkeséged fényéről, a látványos áldozati szerepekről és elviselni, hogy csendben szolgálj akár egyetlen porszemet is, hogy közben senki nem tapsol neked, és nem rettegi a nevedet?
- Ha nem tudhatom meg, hogy a te Égi atyád megbecsül-e engem, muszáj lemérnem az ő szeretetét, amikor az ember legszebb érdemeinek gyümölcsét én érlelem éretté a fa tetején számára. Én vagyok Isten kiválasztott eszköze, aki eldönti a valószínűségi amplitúdókat, így tisztem fontosabb, s nemesebb. Ezért teljesítményem lemérése, az összehasonlítás. Én, mint az Ego, mások visszajelzéseinek statisztikáiból tudom munkám eredményességét. Az emberek tisztelete, hódolata, elismerése s csodálata mértéke működésem sikere. Ha feladatom ily kiemelt, bizonyságvágyam nem bűn, hanem feljogosítás munkám további folytatásához.
- Ez a bizonyságvágy hamis útra terel. A dicsekvés, az áldozati szerepek, csak kikényszerített hit Sátán. Az emberek tisztelete, csodálata, elismerése nem bizonyítja sikerességedet, mert ezeknek szabad akaratból, nem pedig egy mutatvány kényszere alatt kell megszületnie. Ha az ego nem kap dicséretet, csodálatot, akkor negatív reakciókat próbál előhívni és azáltal figyelmet kapni: „Kérlek mondd, hogy létezem! Kérlek mondd, hogy nem vagyok jelentéktelen!” Az áldozati szerep az ego egyik nagy taktikája. Hasonlóan a panaszkodáshoz, felháborodáshoz, kritizáláshoz vagy ítélkezéshez – az áldozat szerepe által az ego ismét különlegesnek érezheti magát és ezzel csak nő, erősödik.
A dicsekvéssel, hogy lemérd mások reakcióin keresztül nagyságodat, inkább hitetlenséged önmagadban, mintsem magabiztosságod saját értékedben. Így csupán egy információs vákuumként működsz, ami csak akkor érzi, hogy létezik, ha mások figyelmét és energiáját magába szívja. A felsőbbrendűség látszatával kompenzálni nem kedvező amplitúdókat fog eredményezni.
Te az elkülönültségben határozod meg magad. De a valódi hatalom az Eseményhorizonton túl van: ott, ahol feladod az egodat, a kiválasztottságodat, és visszaolvadsz az Egységbe. A megfigyelők hálózata, az összefonódás, nem béklyó, hanem az Egység szövete. Anélkül is megfigyelik és megmérik állapotod, hogy te kikényszerítenéd azt értékeid jelentőségeivel. Az egyediséged fénylik és tündököl majd, ha nem árnyékolod be önmagaddal.
Sátán szorongása egyre mélyült, miközben, leült egy fatuskóra, és arcát kezébe temette. Egyre inkább elvesztette önmaga jelentőségét, és már nem talált vissza ahhoz a Sátánhoz sem, akit önmagának hitt.
Jézus ismét megszólította Sátánt fennkölti emelkedettséggel, melynek szavait az ég újra visszhangzotta.
- Sátán, ki te is Isten fia vagy, most megkísértem a szíved és az elméd. Szabott feltételek nélkül, harmadszorra kísértem most meg a te szabad akaratod, Isten akarata által. Válaszolj hát!
Akarsz-e a matéria fogságából szabadulni, s vállalod-e, hogy elengeded hatalmad, ragaszkodásod, s kontrollod felette? Elfogadod-e a szeretet áramlásában létrejövő változást, és az anyag formájának átalakulását?
- Nekem nincs bizalmam a változásban. A változással fel kellene adnom azt, aki vagyok. Ez megalkuvás, nem szabadság. Az anyag, amit uralok az egyetlen biztos pont. Ha nem óvom meg, a kollektív megfigyelés amplitúdói elvehetik tőlem-mondta válaszul Sátán, hogy már alig volt ereje.
- Most hol van az erőd Sátán? Miért nem uralkodsz a saját részecskéid felett? Te azért akarsz birtokolni, és mindent kontroll alatt tartani, mert félsz. Félsz, hogy csak abban az anyagban létezhetsz, ahol éppen jelen vagy, s hogy egy új formában megszűnnél. Azt hiszed minél több dolgot felhalmozol az ego számára annál inkább bitosíthatod, s megkötheted a helyét. De nincs szilárd anyag, csak erőtér, egymásba fonódó rezgések. Így valójában nem birtokolhatsz semmit, csak egy bizonyos frekvenciát próbálsz kisajátítani magadnak. Te, mint az ego megtestesítője megsokszorozódva élsz az emberekben, akik ugyanazt akarják, és egymás ellenségei lesznek, így önmagad ellenségeként harcolsz folyamatosan. Félsz, hogy az összefonódás miatt kiszolgáltatottá válsz más részecskéktől, s megfigyelőktől. Rettegsz a formád elvesztésétől ezért mindent elkövetsz, hogy megtartsd őket ugyanabban a formában, és uralkodj afelett az anyagi világ felett is, ami körbe veszi őket. De a te királyságod nem e világból való. A szuperpozíció mindenki királysága Sátán. A tiéd is.
Aki másokat vagy az anyagot akarja uralni, annak a figyelmét folyamatosan ezeken kell tartania, így rabja a saját birodalmának. Az uralom fenntartása teljes, megosztatlan figyelmet követel, ami felemészti a teremtő szabad energiát. A folyamatos megfigyelés, őrködés megállítja a rendszer fejlődést. Annyira rajta tartod a szemed az "alattvalóidon" és az anyagon, hogy a saját megfigyelői aktusoddal gátolod meg a saját változásod. Nem tudsz visszatérni a szuperpozícióba, mert nem bírod levenni a szemed a hatalomról. Te nem uralkodsz ezek felett, hanem te vagy a legfőbb szolgájuk, hiszen minden percedet az ő kordában tartásukra kell áldoznod. Nem király vagy, hanem egy börtönőr, aki soha nem hagyhatja el az őrhelyét.
Olyasmit próbálsz markolni, ami természeténél fogva csak akkor létezik, ha elengedik. Az anyag hullámtermészetét uralni olyan, mintha valaki egy hullámot akarna bezárni egy dobozba: a víz megmarad, de a hullám, a lényeg megszűnik.
A félelmed csak egy jelzés, hogy szeretsz élni, de te a jelzést összekevered a valósággal. Maradj meg őrzőnek, maradj meg az életösztönnek, de ne félj többé az óceántól, a szuperpozíciótól, amiből születtél. A hit nem a kontroll elvesztése, hanem a bizalom abban, hogy a szuperpozíció végtelenje mindig hazavár.
A valódi hatalom nem mások térdre kényszerítése, hanem ha magadat is háttérbe tudod kényszeríteni, hogy más felemelkedhessen.
Sátán térdre rogyott. Szája remegett, s folyton szóra akart nyílni, de a szavak újra és újra elfojtódtak a szája széléhez érve. Minden erejét összeszedve, Jézus elé kúszott négykézláb a porban, majd elcsukló, megtört hangon így szólt:
- Most én hadd kérdezzek tőled Jézus. Ha ezt megválaszolod, mindörökké hűséges leszek a te Atyádhoz, s testvéremmé fogadlak.
Jézus beleegyezően bólintott, Sátán pedig elkezdte kérdését, miközben jobb kezével Jézusra mutatott fenyegetőn, majd először erőtlenül, s végül saját dühe által felkorbácsolt elégedetlenséggel folytatta:
- Miért vannak a rosszindulatú belső szándékok is ritmusban az Isteni akarattal? Milyen Isten az, aki rábólint halálos betegségben szenvedő gyerekekre, éhezőkre, háborúk által súlytott szerencsétlenekre, társadalmi igazságtalanságokra, beteges hajlamú szörnyetegekre!!!!! Ki védi meg őket? Milyen közös ritmus, és együttműködés az ilyen? Ebben kellene részt vennem, és hinnem? Ki védi majd meg őket? Ennek a ritmusára kellene magasztos örömtáncot lejtenem Jézus? Ezt várod tőlem? Hogy folytathatnám a munkám jól, ha a szörnyűségeket is végig kell néznem tehetetlenül.
Jézus megvárta, amíg Sátán dühének visszhangja elhal az üres sztyeppe felett, majd megértően, velősen, s lényegre törő tisztasággal beszélni kezdett:
- Sátán, te azt kérdezed, ki védi meg őket, és miért mond az Ige „igent” a borzalomra. Az Ige nem erkölcsi bíró, aki szelektál a vágyak között, hanem egy törvényszerűség, amely fenntartja a valóság szövetét.
A világot a mérések milliárdjai tartják stabilan. Amit te rossznak vagy tragédiának hívsz, az sokszor nem az Isteni Akarat döntése, hanem a Kollektív Megfigyelés tehetetlensége. Ha egy egész emberiség évezredeken át a félelem, a különállás és a hiány rezgésével méri le a világot, akkor a szuperpozíció kénytelen ebbe a sűrű, sötét valóságba összeomlani. A rendszer nem büntet, hanem visszatükröz. Ha a kollektív szűrők szennyezettek, a kép, ami rajtuk keresztül a matéria szintjén rögzül, torz lesz.
– Nem büntet??? Csak visszatükröz?? Akkor talán a rendszerrel van a baj!!! – hördült fel Sátán.
– A szabad akarat csak akkor valódi, ha a következményei is valódiak. Ha Isten minden rossz szándék előtt kikapcsolná a kvantummezőt, akkor az ember nem teremtő lenne, hanem egy biztonságos kalitkába zárt háziállat. A szeretet legnagyobb áldozata a nem beavatkozás. Isten annyira tiszteli az ember teremtő erejét, hogy hagyja őt akár a poklot is megalkotni, bízva abban, hogy a lélek a saját fájdalmának amplitúdóján keresztül ébred rá: a ritmus elcsúszott.
A szenvedő gyermek, az éhező, a háború áldozata... ők a Mindenség szuper-pozíciójának azon pontjai, ahol az Egység vállalja a legnagyobb sötétséget, hogy a többiek megfigyelése megváltozzon. Ők a rendszer ébresztői. Amikor egy tragédia láttán megszakad a szíved, Sátán, abban a pillanatban a te szűrőd kitágul. A részvét nem más, mint egy hirtelen kvantum-összefonódás a másikkal. A rossz nem azért van, hogy Isten gyönyörködjön benne, hanem azért, hogy a kollektív megfigyelő, az emberiség, végre ne a haragot és a hiányt válassza ki a végtelenből, hanem az együttérzést.
Az Ige nem a halálra mond igent, hanem az ébredésre, ami a halál árnyékában születik. A sötétségnek azért nagy az amplitúdója, mert az ego, vagyis te magad, olyan szilárdan kapaszkodsz bele, hogy nem hagyod a hullámot tovább futni. De még a legmélyebb kút alján is ott a víz, ami a szuperpozíció óceánjához tartozik. Isten nem a fájdalmat akarja, hanem azt a pillanatot, amikor a lélek felülemelkedik a statisztikán, és azt mondja: „Ennek ellenére is szeretek.” Ez a valódi kvantumugrás, Sátán. Ez az a fény, ami átírja a múlt összes karmikus kódját.
- Szóval… akkor nem minden az én felelősségem? -kérdezte Sátán dühétől megenyhülten, és kissé bizonytalanul.
- Nem. Azt hitted igaz? A szabad akarat független. Befolyással lehet rá az Isteni Akarat, vagyis a kollektív hálózat is, és az Ego is. Az egyén dönt. Te megteszed, ami lehet, a többit rábízod az Univerzumra. Csak ne vidd túlzásba a dolgokat…
Sátán nem szólt, csak bólogatott egykedvűen. Jézus leült Sátán mellé a földre, s barátian oldalba bökte.
- Elmeséljek neked egy történetet?
- Ha jónak látod…- s megrándította vállát mintha már úgyis minden mindegy lenne.
- Ez az egyik kedvencem. Egy ősi, 2000 éves kínai tanmese:
Volt egyszer egy kínai földműves, akinek egyszer eltűnt a lova. Megszökött.
Aznap este átmentek hozzá a szomszédjai a hírt halván és azt mondták:
Ez nagyon szomorú szerencsétlenség...
A földműves csak annyit mondott: talán...
Másnap a ló visszajött és hozott magával még másik hét vadlovat.
A hírt hallva a szomszédok újra átmentek hozzá és azt mondták: Ez milyen nagyszerű, és hatalmas szerencse nem igaz?
A földműves ismét azt mondta: talán...
Másnap a földműves fia felült az egyik vadlóra, hogy megszelídítse az egyik vadlovat, de leesett róla és eltörött a lába.
Erre a szomszédok újból átmentek hozzá és azt mondták:
mennyire szomorú balszerencse ez...
A földműves ismét azt mondta: talán.
Másnap jött egy sorozó tisztviselő, hogy elvigye a földműves fiát a hadseregbe harcolni egy háborúba, de a törött lába miatt nem vitték el. Erre a szomszédok a hírt hallva azt mondták ó ez milyen szerencse....
Ezt a történetet bármeddig lehetne mesélni... a világ, az univerzum eseményei összetett integrált folyamatok, és valójában nem lehet megmondani, hogy az, ami történik, valójában jó-e, vagy rossz-e, mert sosem tudhatjuk milyen következményei vannak a balszerencsének és milyen következményei a jószerencsének.
Sátán miután végig hallgatta a történetet felpattant. Tágra nyílt szemmel maga elé bámult, mintha csak szellemet látna. Erre Jézus is felállt, közelebb ment hozzá, de ekkor Sátán bőrén hirtelen repedések keletkeztek, melyekből fény kezdett kiáradni, s a megkérgesült bőre lassan lefoszlott róla. Ekkor egy hatalmas tompa kondulás hallatszott, az Univerzum minden irányából, melynek rezgését minden élő, s élettelen megérezte az Univerzum legtávolabbi szegletében is. Sátán egy állapotváltozáson, fázisátalakuláson ment keresztül: tudata a szuperpozícióba került. Jézus megdöbbenten látta, hogy sikerült…Sátán megvilágosodott… Örömmel nézte ahogy eggyé válik a kozmosz varázslatával, és megadja magát a bizalom óceánjának sodró hullámainak.
Sátán úgy érezte mintha szétosztódna, végelláthatatlan mennyiségben, mégis minden egyes része között réseket tapasztalt, melyek közt valami melengető bizsergést, áramlást és összhangot észlelt. Úgy érezte együtt lélegzik mindegyikkel. Minden egyes részben, részecskében ott volt, nem kellett önmagát keresnie, sem önmagát figyelnie. Nem érezte hiányait, vágyait, nem akarta meghatározni ki ő, és nem akarta összemérni többé értékét senkivel, mert ez valami sokkal szebb és magasabb rendű volt mindennél. Isten ölelte magához, úgy, hogy ott lehetett, ahol, ahogy és amikor csak akart. Minden részecske eszköze volt, és ő maga is eszköze volt a részecskéknek. Hatalma volt és hatalmat adott. Nem kellett küzdenie többé. Nem volt semmije, mégis mindene megvolt. Úgy érezte hazatalált.
Ebben a földöntúli, páratlan állapotban vibrált, s borzongott a gyönyörűségtől, amikor eszébe jutottak az emberek.
Ráébredt, hogy az Egységben maradni „önzés” lenne. Ahhoz, hogy az Univerzum „zenéje” a szuperpozíció összes lehetősége kiteljesedjen, kell egy éber Ego, aki segít az embereknek a saját hamis amplitúdóikat koherenssé tenni. Úgy gondolta bármennyire tökéletes is ez az állapot, vissza kell térnie önmaga tisztább verziójaként, hogy az emberek katalizátora legyen, s hogy a valószínűségi amplitúdók újra szabaddá válhassanak és az Ige ritmusára átrendeződhessenek.
Mielőtt, azonban visszatért volna megújult önmagához, ha már itt volt, csak annyit akart, hogy a lehetőségek tengeréből egy menő pólóban térhessen vissza, az alábbi felirattal:
„A szabad akaratod, hogy beleállsz-e a ritmusba.
De a szabadság a ritmusban van,
nem a ritmuson kívül.”
A részecskék összes állapota elmosolyogta magát, s így tért vissza Lucifer, a fényhozó Bódhiszattva entitásként a földre, elhalasztva megvilágosodását, hogy minden emberi lény tanítómestere, s felemelője legyen az ő szeretett Isteni forrásába, Isten akarata által.
utóirat: Én megmondtam Jézus, hogy ne buddhista írót válasszunk. 😊
❤️👍👍👍👍❤️