Look Up

Look up

Will you let me 
see your eyes
when we speak?
Would you lift 
your head from 
the clouds, where
you have saved yourself away?
Don’t worry, the pixels will stay.

Give me your attention;
your gaze alone 
is not enough for me.
​​I see your consciousness is trapped,
marching with boredom
through realities
manufactured by others,
in the comfortable uniform
tailored for you.
Your cherished pixels, 
touched by your finger—
creating yourself, just as
in Michelangelo’s painting, God
creates Adam in His own image.

If you don’t want to,
I won’t speak;
you speak, and I will listen.
Tell me anything...
To me, the purest reality of your
inner self is worth the most:
your past, your future, and every
true moment of the present.

Let me in,
let the honest word be the salt
that gives flavor and contrast
to the understanding;
for you know well 
how much I favor
honesty without taboos.
The flavors of your authenticity
with their sudden, 
surprising truths are interesting
and piquant even without 
flavor enhancers;
as exciting ingredients of your reality,
they melt away in my attention.

Shallowness
is the hallway to alienation.
The predictable monotony
of lies, hypocrisies,
and taboo-ridden double-talk:
all the tasteless 
saltlessness of the mundane...

It’s boring to chew on the
clichés of your legends, 
indigestible, beautified,
in gourmet style,
served as sterile plastic
with the petals of your
measured neutrality
placed there by tweezers.

Take a risk, and surprise me,
show me your depths 
and hidden secrets.
The uniquely wired mysteries
of your inner world.

Your flaws, your mistakes,
your childlike weaknesses:
show them to me freely;
unbound, like treasures that became
the jewels of your growth
and the richness of your uniqueness.

Show me your flawlessness,
Why is not that, 
so that you may teach me
through your experiences
what can be of value
and what is not.

Will you let me 
see your eyes
when we speak?
Would you lift 
your head from 
the clouds, where 
you have saved yourself away?
Don’t worry, the pixels will stay...

      © Erika Csiszar. All rights reserved.

Hungarian version

Nézz fel

Megengeded hogy lássam a szemed
ha beszélünk?
Felemelnéd a fejed  a felhőkből,
hová elmentetted magad?
Ne aggódj, a pixelek ott maradnak.

A figyelmed add nekem, 
a tekinteteddel csupán
meg nem elégszem.
Látom hogy csapdában a  tudatod,
s unottan masírozol
mások által gyártott valóságaiban,
a számodra szabott, 
komfortos egyenruhában.
Féltett pixeljeid, ujjad érintésével 
önmagad megteremtése, mint
Michelangelo festményén, Ádámot 
teremti Isten saját képére.

Ha nem akarod én nem beszélek,
beszélj te, s én figyellek.
Mesélhetsz bármit…
Nekem a  legtöbbet ér 
önvalód tiszta valósága, 
múltad, jövőd s a jelen 
minden igaz pillanata.

Avass be,
Az őszinte szó legyen só,
mi ízt, s kontrasztot
ad a megértésnek,
hisz tudod jól, mennyire kedvelem
a tabuk nélküli őszinteséget.
A hitelességed zamatai,
váratlan, és meglepő
igazságaival,
ízfokozók nélkül is
érdekesek, s pikánsak,
s valóságod izgalmas összetevőiként
figyelmemben szét olvadnak.

A felületesség, 
az elidegenedés előszobája.
A hazugságok és álszentségek,
a tabukban tobzódó félrebeszélések
kiszámítható monotonitása, mind
a megszokottság íztelen sótlansága….

Unalmas, az emészthetetlen,
gourmet stílusban szépített, 
steril műanyagnak kitálalt,
legendáid sablonjait csócsálni,
a kimért semlegességed 
csipesszel felhelyezett 
virágszirmaival.

Kockáztass, és lepj meg, 
Mutasd meg mélységed és rejtett titkaid.
Belső világod sajátosan
huzalozott misztériumait.

Hibáid, tévedéseid, 
gyermeki gyengeségeid
mutasd meg nekem szabadon;
kötetlenül mint kincseket, melyek
fejlődésed ékkövei, s 
egyediséged gazdagsága lett.

Mutasd meg makulátlanságod
miért nem az, 
hogy megtaníts a 
tapasztalataidon keresztül
mi  lehet érték, s mi nem az.

Megengeded hogy lássam a szemed
ha beszélünk?
Felemelnéd a fejed  a felhőkből,
hová elmentetted magad?
Ne aggódj, a pixelek ott maradnak….

       © Erika Csiszar. All rights reserved.