Look Up
Look up
Will you allow me to see your eyes when we speak? Would you raise your head from the clouds where you have saved yourself? Don’t worry, the pixels will remain.
Give me your attention, for your gaze alone is not enough for me. I see your consciousness is trapped, marching bored through realities manufactured by others, in a comfortable uniform tailored for you.
Your prized pixels, with the touch of a finger, the creation of yourself, just as in Michelangelo’s painting, God creates Adam in His own image.
If you don’t want to, I won’t speak, you speak, and I’ll listen. You can tell me anything… To me, the most precious thing is the pure reality of your true self, your past, your future, and every true moment of the present.
Initiate me, Let the honest word be salt that gives flavour and contrast to understanding, for you know well how much I like honesty without taboos. The flavours of your authenticity, with its unexpected and surprising truths, are interesting and piquant even without flavour enhancers, and as exciting ingredients of your reality, they melt away in my attention.
Superficiality is the foyer of alienation. The predictable monotony of lies and hypocrisies, of double-talk wallowing in taboos, it is all the tasteless saltlessness of habit…
It’s boring to chew on the templates of the legends of your indigestible perfection, beautified in a gourmet style, served as sterile plastic— upon which with the tweezers of measured elegance you place the petals of your own flawlessness.
Take a risk and surprise me, Show me your depths and hidden secrets. The uniquely wired mysteries of your inner world.
Your faults, your mistakes, your childlike weaknesses, show them to me freely; unbound, like treasures that became the jewels of your progress, and the richness of your uniqueness.
Show me your immaculateness, And why it is not, so you can teach me through your experiences what can be of value, and what is not.
Will you allow me to see your eyes when we speak? Would you raise your head from the clouds where you have saved yourself? Don’t worry, the pixels will remain…
© Erika Csiszar. All rights reserved.
Hungarian version
Nézz fel
Megengeded hogy lássam a szemed ha beszélünk? Felemelnéd a fejed a felhőkből, hová elmentetted magad? Ne aggódj, a pixelek megmaradnak.
A figyelmed add nekem, a tekinteteddel csupán meg nem elégszem. Látom hogy csapdában a tudatod, s hogy masírozol unottan mások által gyártott valóságaiban, a számodra szabott, komfortos egyenruhában. Féltett pixeljeid, ujjad érintésével önmagad megalkotása, mint Michelangelo festményén, Ádámot teremti Isten saját képmására.
Ha nem akarod én nem beszélek, beszélj te, s én figyellek. Mesélhetsz bármit… Nekem a legtöbbet ér önvalód tiszta valósága, múltad, jövőd s a jelen minden igaz pillanata.
Avass be, Az őszinte szó legyen só, mi ízt, s kontrasztot ad a megértésnek, hisz tudod jól, mennyire kedvelem a tabuk nélküli őszinteséget. A hitelességed zamatjai, váratlan, és meglepő igazságaival, ízfokozók nélkül is érdekesek, s pikánsak, s valóságod izgalmas összetevőiként figyelmemben szét olvadnak.
A felületesség, az elidegenedés előszobája. A hazugságok és álszentségek, a tabukban tobzódó félrebeszélések kiszámítható monotonitása, mind a megszokottság íztelen sótlansága….
Unalmas, az emészthetetlen, gourmet stílusban szépített, steril műanyagként kitálalt, hibátlanságod legendáinak sablonjait csócsálni, melyekre a kimért elegancia csipeszével helyezed önmagad tökéletességének virágszirmait.
Kockáztass, és lepj meg, Mutasd meg mélységed és rejtett titkaid. Belső világod sajátosan huzalozott misztériumait.
Hibáid, tévedéseid, gyermeki gyengeségeid mutasd meg nekem szabadon; kötetlenül mint kincseket, melyek fejlődésed ékkövei, s egyediséged gazdagsága lett.
Mutasd meg makulátlanságod miért nem az, hogy megtaníts a tapasztalataidon keresztül mi lehet érték, s mi nem az.
Megengeded hogy lássam a szemed ha beszélünk? Felemelnéd a fejed a felhőkből, hová elmentetted magad? Ne aggódj, a pixelek ott maradnak….
© Erika Csiszar. All rights reserved.
🤗🤗🤗